Szolyvai 10. Sz. Oktató-Nevelői Intézmény

You are here Címlap  > Oktatási intézmény >  Szolyvai 10. Sz. Oktató-Nevelői Intézmény
Item image

Szolyva Munkácstól 30 km-re fekvő település, amelyet a Latorca folyó övez. Lakossága nem haladja meg a 20 ezer főt, melynek körülbelül 10 %-a magyar ajkú.

A magyar kultúra megőrzése érdekében 1995-től megindult a magyar nyelv tanítása fakultatív módon, vasárnapi iskola keretein belül.

2002 szeptemberében 60 év után ismét kezdetét vette Szolyván a magyar nyelvű oktatás. Hála a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közreműködésének, már intézményes keretek között kezdhette meg 12 gyerek az első osztályt, amelynek az akkor még ukrán református óvoda adott otthont. Az osztály vegyes korosztályból épült föl, voltak 5, 6 és 7 éves gyerekek is.

2003-ban az ukrán óvodai csoport helyét magyar óvodai csoport vette át és itt ezen év szeptemberétől újabb 11 gyerek kezdhette meg a tanulást a magyar osztályban.

Évről évre újabb osztályok nyíltak. Minden év nehézségekkel indult, vagy a gyerekek létszáma nem volt elegendő, vagy épp tanárhiány okozott problémát. Ahhoz, hogy osztály induljon legalább 5 főre volt szükség, ám előfordult olyan év, amikor az osztálylétszám nem haladta meg a 3-4 főt. Ebben az esetben ezek az osztályok csak individuális módon működhettek. A magyar osztályok számának növekedése miatt, a magyar óvoda épülete nem tudott elegendő helyet biztosítani a tanulók számára, így 2005. október 5.-től a 10. Számú Oktatói –Nevelői Intézmény falain belül folyt, illetve mai napig  is folyik az oktatás.

A színvonalasabb oktatás érdekében napközis foglalkozás is működik, ami lehetőséget ad a magyar nyelv sikeresebb elsajátításához. Jelenleg is működnek fakultatív csoportok.

A negyedik osztály elvégzése után a tanulók a Szolyvai 1. Számú Középiskolában folytathatják a magyar nyelv tanulását.


Elérhetőségek

Cím:
89300 Szolyva, Seregély u. 5.
GPS:
48.547222, 22.986110999999937
Telefon:
+38031317-34-94, +3800958085858
Web:
http://www.kmpsz.uz.ua/oldal/iskolak.html

Nyitvatartás

Hétfő:
08:00-16:00
Kedd:
08:00-16:00
Szerda:
08:00-16:00
Csütörtök:
08:00-16:00
Péntek:
08:00-16:00

Bővebb információk

Az intézménynek van magyar nyelven (is) beszélő munkatársa, alkalmazottja.
Igen
Az intézménynek van kétnyelvű vagy magyar nyelvű cégtáblája, kültéri felirata, reklámtáblája, szóróanyaga.
Igen
Az intézménynek van két- vagy magyar nyelvű a szolgáltatás típusának megfelelő beltéri tájékoztató felirata.
Igen
Az intézménynek van a szolgáltatás típusának megfelelő két- vagy magyar nyelvű nyomtatványa (pl. étlap, árjegyzék, kérdőív, stb.)
Igen

Értékeljen

Belső vizualitás
Külső vizualitás
Személyzet
Szolgáltatások
Tájékoztatás

Hozzászólások bezárása

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.